PAPÍRSÁRKÁNYOK
Festett sárkánymadár papírtasakból
A papírsárkány elkészítéshez szükséges sablon pdf formátumban innen letölthető.
HOZZÁVALÓK:
- Papírtáska vagy nagyobb papírtasak
- 2 db hurkapálca
- Indigó (karbonpapír)
- Cukorspárga vagy más erős zsineg (legalább 8-10 m)
- Olló
- Golyóstoll
- Kör alakú lyukaszó
- Festékek
- Ecset
- Műanyag fólia
- Szigetelőszalag
ÍGY KÉSZÜL:
A4-es lapra nyomtassuk ki a papírsárkány sablonját. Fektessük magunk elé a papírtáskát, rá az indigót (tintás felével lefelé), majd felülre a sablont. Tipp: A részeket kevés szigetelőszalaggal egymáshoz rögzíthetjük, nehogy munka közben szétcsússzanak a lapok.
Golyóstollal rajzoljuk át a sablon minden vonalát. A lyukak helyét se felejtsük átjelölni.
A madarat festékekkel színezzük tetszés szerint.
Vágjuk ki a sárkánymadarat a papírból.
Lyukasztóval vágjuk ki a hurkapálcák átbújtatásához szükséges lyukakat (a sablonon szürke körök jelzik a helyüket). A papír belső részén levő lyukakat úgy is kivághatjuk, hogy két szomszédos, egymáshoz közel eső lyukat a papír meghajtásával egymásra igazítunk, és egyszerre lyukasztjuk át a két rétegeket.
Az egyik hurkapálcát bújtassuk át a lyukakon hosszanti irányban, a sárkány hátoldaláról kezdve.
Majd vezessük át a másik hurkapálcát keresztben, szintén a sárkány hátoldaláról indulva.
A papíron túllógó hurkapálcákat vágjuk le barkácsolló vagy metszőolló segítségével
A cukorspárgából vágjunk 35 cm hosszú darabot. A végeit vezessük át a rövidebb hurkapálca kiálló végei alatt, majd pontosan középen, a hurkapálcák találkozásánál rögzítsük a spárga végeit dupla csomóval (simán feküdjön fel a sárkány hátoldalára, ne legyen túl laza, de ne is húzza össze a papírt).
Végül a spárga végeit csomózzuk egybe, ebbe lehet majd hurokkal vagy kapoccsal rögzíteni a reptetéshez használni kívánt zsinórt vagy fonalat.
A sárkánymadarat dekoratív farokrésszel is kiegészíthetjük: Műanyag fóliából vágjunk két 2,5 cm széles, 60 cm hosszú csíkot, a csíkokat hajtsuk félbe hosszában, és szigetelőszalaggal ragasszuk a hurkapálca két oldalára a sárkány alján.